~~~Történet~~~

Zenekarunk 2002 június 27-én alakult Erdélyországban, a Székelyföldön található Barót nevű kisvároskában. A zenekar alapitója Cseresznyés Szilamér basszusgitáros. Stílusunkban a rockzene elemei keverednek magyar népzenével. Népdalfeldolgozásainkkal szeretnénk hozzájárulni népzenei hagyományunk átmentéséhez, megismertetéséhez és népszerűsítéséhez. A megzenésített versek a magyar nemzeti öntudat megerősitését hivatottak szolgálni.

 

2003-ban következett be-- az előző évi Duna televízió általi koncert közvetítésének hatására ( Székelyudvarhelyen történt szilveszteri koncertünkből közvetített a tv egy-két dalt) ---egy közös erdélyi-székelyföldi turné a Kormorán zenekarral, majd megjelent első lemezünk“Legyen úgy, mint régen volt” címmel. E hanghordozó producere Koltay Gergely, a hangtechnikus pedig Szabó Miklós voltak.

 

2004 nyarán Magyarországon a budapesti Testnevelési Egyetem sportcsarnokában 2000 ember előtt mutatkozhattunk be a Kormorán előzenekaraként. A koncertről a Duna televízió felvételt készített amit be is mutatott.

 

2005-ben rengeteg fellépés következett, többek között a Papp László Sportarénában is, majd év végén stúdióba vonultuk és rögzítettük a második lemezünk hanganyagát.

 

2006 februárjában megjelent az "El ne add az ősi házat" című zenealbumunk Erdélyben. A lemezt egy nagyszabású koncertkörút keretében mutattuk be 13 erdélyi városban. Néhány helyre a magyarországi Ismerős Arcok zenekar is elkísért minket. Májusban bemutattuk az új lemezt Magyarországon is. A nyáron részt vettünk híres fesztiválokon mint például a Délvidéki EMI tábor, Demokrata Liget, Tusványos vagy az Erdélyi EMI tábor. Szeptembertől tagcseréket követően a zenekar kis pihenőt tartott.

 

Az új zenészek 2007 év elejére beilleszkedtek és tavasztól folyamatosan koncerteztünk. Augusztus 20-án a Duna televízió élő közvetítésével bemutatjuk újszerű produkciónkat a Háromszéki Magyarok világtalálkozója alkalmából:

"MERT TUDNOM KELL..."

Barangolás a magyarság múltjában, jelenében és jövőjében

ŐSBEMUTATÓ

rendezte:Nagy Kopeczky Kálmán (2007. augusztus 20., 21.30 óra Perkő, Kézdiszentlélek, Kovászna megye)

A "Mert tudnom kell...” című előadás, a régi és új dalok történeteinek és üzeneteinek dramaturgiai szálra való felfűzése. Műfajilag nehezen behatárolható szabadtéri színpadi produkció..

 

2008 őszén megjelenik a harmadik lemezünk MERT TUDNOM KELL címmel. Lemezbemutató koncertjeinket a megjelenés után megkezdtük és 2009-ben is folyamatosan bemutattuk Erdélyben és Magyarországon egyaránt.